Szilveszter gazda quadozással hangolódott a Szombat esti láz első adására. „A csütörtöki kamerapróba annyira pocsékul sikerült, hogy nem lehet azt elmondani” – meséli Molnár Andrea, aki Szilveszter gazda párja a műsorban. A rossz főpróba után Szilveszter azonban úgy gondolta, hogy hazamegy, és Tiszajenőn egy quaddal bejárja birtoka egy részét, és így készül a szambára… 

…közben kitisztult a feje, és sikerült ráhangolódnia a műsorra. A szambában aztán a tőle lehető legjobbat hozta ki magából. „Nem egyszerű. Gondoljunk csak bele: egy olyan embert próbálok megtanítani táncolni, akinek korábban semmilyen kapcsolata nem volt a parkettel. Ennek fényében nagyon büszke vagyok Szilveszterre. Gőzerővel készülünk a második fordulóra, és köszönjük a közönség eddigi támogatását. Az előttünk álló szombaton is számítunk rájuk, amikor angol keringőt adunk elő.” – mondta a táncos, aki az előző Szombat esti lázban megszerezte a végső győzelmet Katus Attilával.

Az előttünk álló adásban a párosok angol keringőt, és jive-ot fognak táncolni.

 

 Fotó: RTL II/Sajtóklub

Blogunk igyekszik minél több infóval, elemzéssel szolgálni a tanc.hu -val karöltve, amely a szakmai partnerünk.