Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Meglepetés: Istenesék kiestek!

Négy páros maradt versenyben a Szombat esti lázban, miután Istenes Bence és Südi Iringó befejezte a táncot. A párosokon egyre nagyobb a nyomás, hiszen a mostantól nem csak táncot mutatnak be. Szombat este a rumbát és a quicksteppet varázsolták a parkettre a párosok.

Szilveszter gazda és Molnár Andi mindkét koreográfiával hozta azt, amit megszoktunk tőlük: egy igyekvő férfi táncos, és egy bombasztikus táncosnő levezényli a lépéssorokat. Varga Iza és Cseh-Szakál Tibi zseniális, laza volt, (mint mindig), Istenes Bencének pedig minden jó áll, Südi Iringó remek koreográfiákat dobott össze és gyakoroltatott be, így vaskos meglepetésnek számít, hogy ők fejezték be a versenyt. Ami Istenes Bencéékre igaz, az igaz Vastag Csabára és Mármarosi Tündére is, mindent jól megoldanak, esetükben a quickstep komoly műfaji falakba ütközött… Tóth Gabi és Markó Róbert minden eddigi fantasztikus produkcióját felülmúlta. A quickstepjükre például három 10-est is kaptak. Az est folyamán egyébként többször is villant a 10-es a zsűri asztalon, erre eddig nem volt példa.

0 Tovább

Muri Enikő hozza lázba a táncosokat

Folytatódik a Szombat esti láz. A ma esti adásban Muri Enikő és Szabó Dávid dalaira táncol az öt versenyben maradt páros. A ma esti két tánc a rumba és a quickstep lesz.

Rumba


Quickstep

0 Tovább

Varga Izáékat megkötözték

Varga Izabella és Nagy Sándor az edzőterem parkettjén a Barátok köztös forgatás kulisszatitkairól mesélt.

0 Tovább

István Dani kedvence Varga Iza

István Dániel szerint szerethető párosok szerepelnek a Szombat esti láz negyedik szériájában. Az RTL II-es tévécsatornán látható műsor hangja immár a negyedik sorozatban „koptatja a mikrofont”, így van rálátása a celebes-táncos show hazai fejlődéstörténetére. „ Mindegyiket sorozatot imádtam, de ez a negyedik ez különösen az egyik nagy kedvencnek számít” – kezdte a hétköznaponként a Music FM reggeli műsorában mikrofonhoz ülő tévés-rádiós.

„Természetesen van kedvenc párosom: Varga Iza és Cseh-Szakál Tibi hétről-hétre nagyot alakít, nekem nagyon bejön, amit csinálnak. Valójában mindegyiküknek szorítok, hogy amit begyakorolnak egész héten, azt az élő showban be tudják mutatni. Nagy dolog, ha valaki olyan területen mérettetik meg, amely korábban nem az ő világa volt” – tette hozzá István Dániel.

A Szombat esti lázból legutóbb Győrfi Pál és Práger Kitty esett ki, folytatás szombaton, az ország új kedvenceivel, no és persze a műsor hangjával: István Dániellel.

0 Tovább

Szilveszter legalább annyit szenvedhetett a tánc megtanulásával, mint az előadásával

A Szombat esti láz legutóbbi fordulóját dr. Elbert Gábor elemezte. Első hallásra nem sok köze van ehhez a műfajhoz, de több nemzetközi, hazai versenyt is megnéztünk együtt már, és meg kell hagyni: a volt sportszakállamtitkárnak jó szeme van a versenytánchoz. Elbert jelenleg egyetemi adjunktus, és a PMFC-MATIAS cégvezetője.

 "Azt gondolom, hogy a műsor kiválóan szolgálja, a magyar táncsport fejlődését és érdekeit. (Talán természetes, hogy én elsősorban a sport oldaláról nézem a műsort.) Az itt bemutatkozó versenytáncosok nagy része emberileg és szakmailag is fantasztikus képet festenek a sportágról. Ugyanakkor van bennem hiányérzet is, hiszen a "sztárok" között egyetlen élsportoló sincs, viszont több, a számomra nem ismert celeb.

A teljesség igénye nélkül: Vastag Csabáék ötletesek, hangulatosak, nagyon élőek voltak. Csaba szépen megtanult táncolni. Hihető volt és egységes! Le a kalappal előtte! Práger Kitty megszokott eleganciája és intelligenciája sokat dobott a produkciójukon. Nem volt könnyű dolga. Győrfi Pált olyan szemmel néztem, mintha én lennék a parketten. Látszott rajta, hogy nagy munkája van abban, hogy idáig eljutott! Molnár Andi bája, a párját és a nézőket is magával ragadta, innen már csak részletkérdés volt, hogy Szilveszter gazda legalább annyit szenvedhetett a tánc megtanulásával, mint előadásával. Ezek ellenére is sokkal inkább irigylésre méltó volt a helyzete..."

0 Tovább

Győrfi merevsége mostantól stílus

Győrfi Pál stílust teremtett. Ugyan a zsűri, és ennek nyomán a sajtó is UFO-tangózza a Györfi-Práger produkcióját, de biztos vagyok benne, hogy tudatosan építettek a duó férfi tagjának "merevségére". Lehet, hogy szürreális lett egy picit a végeredmény, de legalább egyedi volt. Mostantól ez a stílus az övék...Bravó Pali, bravó Kitty!

Hapták

Még a csücsörítés is szinkronban van

Ez a tánc!

Koóstoló szlogen újratöltve: Hetente Szilveszter az RTL II-es csatornán

Bencéék tangója

Vastag csípőmozgása

0 Tovább

Eddig tartott a Győrfi Dancing!

Győrfi Pál és Práger Kitty befejezte a Szombat esti lázat. A harmadik adásban a párosok tangót és cha-cha-chát táncoltak, a zsűri Tóth Gabit és Markó Róbertet látta a legjobbnak.

Tóth Gabi és Markó Róbert ismét megmutatták, hogy együtt óriási dolgokra képesek. Gabiék egyszerűen egy olyan tangóval kápráztatták el a nézőket, amire fölösleges bármit is mondani. Azt egyszerűen csak látni kell, és átélni azt, amit a páros sugallt. Mint a jó színész, aki ha azt akarja, hogy nevessen a közönség, akkor a publikum könnyesre röhögi magát, de ha vált, akkor adott esetben megsiratja a nagyérdeműt. Nos, ilyen volt szombat este Gabi és Robi. Ráadásul Tóth Gabi sokat sejtetően nem tudott megszólalni a sírástól a tangó után. Elmondása szerint ezzel a tánccal minden rosszat lezárt az életében, ami eddig vele történt.

Istenes Bencének jól áll a tánc! Van benne valami ösztönös, amit más évékig tanul, hogy a lehető legjobban mutasson a parketten.  Südi Iringó remek koreográfiát rakott össze. Külön pikantériája volt a produkciójuknak, hogy a táncuk alatt az X-Faktorból megismert Csobot Adél énekelt élőben, aki az életben éppen Bence párja.

Vastag Csaba ismét hozta magát. Ugyan volt egy kis (?) félelme, hogy mennyire férfiatlan, ha valaki megmozdítja a csípőjét. Csaba, ez normális. Jól áll neked a cha-cha, és az „átlagférfinak” továbbra is problémái vannak a csípőmozgással, ezzel ne foglalkozz! A latintáncok velejárója a csípő használata, és tetszik a csajoknak.

Szilveszter gazda és Molnár Andrea mindig külön passzusnak számít a szombat esték történetében. A harmadik forduló azonban átszakított valamilyen gátat a páros életében: Szilveszter először élvezte a táncot. Legalábbis ezt lehetett nézőként megállapítani. A szögletesen mozgó csupaszív őserő a cha-cha-chát élvezte, és a tánc lényege szerintem ez. Azért táncolunk, mert jól akarjuk érezni magunkat.

Győrfi Pál és Práger Kitty, a páros hölgytagja szerint, elérték céljukat, azaz, a zsűriben különböztek a vélemények, sőt még vita is kialakult az ítészek között. Blogunk meglátása szerint azonban fantasztikus, amin Győrfi Pál átment. Pali, ígérd meg, hogy nem hagyod abba az egészet! Ha valaki a nulláról indulva, ilyen szintre eljut, kár lenne lehúzni a redőnyt. Ráadásul remek kardiónak is felfogható…

Blogunk egyik kedvence Varga Izabella és Cseh-Szakál Tibor is tangóval rukkolt elő, a tőlük megszokott színvonalon. Iza kisugárzása abszolút parkettre való. Az a furcsa, hogy eddig a nagyközönség nem láthatta tánccipőben. Tibi aprólékos munkát végez, csak így tovább!

Ezen a hétvégén egy igaz meglepetés szakértőnk lesz, érdemes a szavaira odafigyelni.

A fotót a Györfi Pál, Práger Kitty páros facebook oldalára küldte egy rajongójuk.

0 Tovább

Ez lesz szombat este...

A Szombat esti ház harmadik fordulójában ismét két táncot láthatnak az RTL II-es csatorna nézői. Szombat estére a tangóval és cha-cha-chával készülnek a celebek és a táncosok.

Egy kis ízelítő a két táncból:

Ha a cha-cha-chánál ismerősnek tűnik a fiatalember, az nem véletlen, hiszen ő Maurizio Vescovo, aki 2007-ben Törökgyörgy Melindával amatőr latin kategóriában világbajnoki címet szerzett Magyarországnak.

0 Tovább

Vastag Csaba a parketten akkor és most

1999


2013


0 Tovább

Mindenhol lehet táncolni, ahol szerelmeskedni is?

A kérdést Mármarosi Tünde, Vastag Csaba partnere kapta, aki végül hamar túl akart lenni a válaszon, és egy ’nem tudommal’ lezárta a témát. Az interjúrészlet az RTL Klub Fókusz című műsorában hangzott el abból az apropóból, hogy a Szombat esti láz párjai extrém helyeken perdültek táncra. Még mielőtt az meghökkentő táncos videókról szó esne, válaszolnék a címben lévő kérdésre. A válasz: igen. Aki nem hiszi, nézzen bele az alábbi videóba…

A fenti tánc a bachata.

De vissza Fókuszos anyaghoz. Szilveszter gazda egy báránnyal keringőzik, Vastag Csabáék egy pad tetején táncolnak, Markó Robi és Tóth Gabi pedig egy bevásárló központban perdülnek táncra. Istenes Bencéék bonyolult színészkedésbe kezdenek, Dundikáék a liftben szeretik, míg Varga Izabella és Cseh-Szakál Tibor egy maratoni keringőbe kezdenek.

0 Tovább

Egy férfitól elfogadható, ha esetlen, mackó

Az első adás után Vörös Péter mondott véleményt itt a szombatestilaz.postr.hu-n , most dr. Faluvégi András ült klaviatúra elé. Faluvégi személye több szempontból is érdekes a tévés show kapcsán. Korábban többszörös magyar bajnoki ezüstérmes latintáncosként hívta fel magára a figyelmet, közben nyert Közép-Európa-bajnokságot is (Tóth Orsolyával), később a román bajnokságot is megnyerte (ekkor már Mirona Toncean Gliga volt a párja). A Szombat esti lázban is versenyzett: Ungár Anikóval lépett parkettre.

"A második adás nem hozott meglepetést, továbbra is azok a párok élveznek előnyt, ahol a lány a profi táncos, hisz egy férfitól elfogadható, ha esetlen, mackó, de egy esetlen lány nagyon visszatetsző és kevésbé élvezetes látvány.

    Faluvégi a SZEL-ben

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy nem ugyanazokat a táncokat táncolják a párok egy műsoron belül, de egy show műsorba minden belefér, a társastánc ezen formájának a népszerűsítésében nagy szerepe van.

Problémaként jelentkezhet még, ha a páros munkáját nehezíti az is, hogy a "profi" táncos nem áll a helyzet magaslatán, hisz Máté mozgás minőségben és verseny eredményben még nagyon elmarad a többi versenytáncostól. De néhány év alatt ez a szituáció változhat, pl. Markó Robi komoly hozzáállással, kitartással es sok munkával az egyik legjobb férfi versenytáncos lett hazánkban az első SZEL-szereplése óta.

Mészáros Máté és Dundika kitettek magukért, kifejezetten jó produkcióval rukkoltak elő, annak ellenére, hogy az emelés a koreográfia közepén nem sikerült. Már az első adásban is érezhető volt azonban a páros hátránya a többiekkel szemben, mégis az első adásban úgy tudták megnyerni a közönség bizalmát, hogy egységes párnak látszottak, míg Angyal Bandiéknál óriási volt a különbség.
A legjobb produkciókat Istenes Bence és Tóth Gabi hozta, Vastag Csaba, Iza és Dundika kiválóan teljesített, Pali és a Gazda csak aranyos volt"

fotó: RTL II/Sajtóklub

0 Tovább

Majka beszólt a zsűrinek

Facebook-oldalán adott hangot nemtetszésének Majka. A rapper, aki Dundika párja, a közösségi oldalon elmondta véleményét a Szombat esti láz zsűrijéről. Az RTL II-es csatornán látható műsor második fordulójában Dundika és Mészáros Máté a zsűri értékelése, és a nézők szavazatai befejezte a táncos vetélkedőt.

Majka a postjában hangsúlyozza: a zsűrinek semmilyen funkciója sincs, és felteszi a kérdést: „Kíváncsi lennék, hogy a zsűritagok szereplőként hogy viselnék, ha alulmaradnának egy olyan pár ellen, akik nyilvánvalóan rosszabbak voltak...”

„Nem volt korrekt ez..Ahogy a múlt hét sem...De hajrá !! Legalább visszakapom a csajom!!!” – zárja bejegyzését Majka.

fotó: RTL II/Sajtóklub

 

0 Tovább

Dundikáék kiestek!

Dundika és Mészáros Máté számára a 2. forduló volt a végállomás a Szombat esti lázban. A páros angol keringőzött, a zsűri és a nézők összesített szavazatai alapján azonban most ők fejezték be a táncos műsorban való szereplést. A keringő mellett a jive volt a másik tánc, amit láthattak az RTL II-es csatorna nézői.

Varga Izabelláé és Cseh-Szakál Tiboré volt a nyitótánc. Az első fordulóban egy lehengerlő szambával kezdtek. A Szombat esti láz előtt azt írtam, hogy „Kíváncsian várjuk a Barátok közt Nórájának, Varga Izabellának a táncos megnyilvánulásait is. Véleményünk szerint ő a parkettre termett, csak eddig ezt nem mutatta meg az országnak” – ez a jóslás minden adásban beigazolódni látszik.

Tóth Gabi és Markó Robi egy zseniális „energiacunamit” zúdított ránk. Az ilyen produkciókért éri meg leülni és megnézni a Szombat esti láz adásait. Két ösztöntáncos összekerült, és ez lett belőle: egy olyan jive, amelyben minden összejött.

Vastag Csabának és Máramarosi Tündének az angol keringő sem okozott nagy problémát. Fantasztikus összhang jellemezte táncukat, mint ahogy Dundika és Mészáros Máté keringője is magával ragadó volt.

Istenes Bence és Südi Iringó egyszerűen lehengerelte a zsűrit. Ők egy profi jive-ot mutattak be, egy spanyolos felvezetéssel. Györfi Pál és Práger Kitty ott folytatta, ahol egy héttel abbahagyta. A szóvivő és csinos partnere egy olyan játékos jive-val szórakoztatta a nézőket, aminek hatására biztos többen a képernyők előtt is táncra perdültek. Györfi Pál egy ilyen alakítással bármelyik lakodalom helyi sztárja lenne…

Szilveszter gazda és Molnár Andi sokat lépett előre. A nyers erő és a gyönyörű táncművész egy olyan angol keringővel zárta a második adást, amelynek komoly története volt. Szilveszter gazda sokat fejlődött annak ellenére, hogy a felvezető anyagban hangsúlyozta: nem neki való a pipiskedés.

A Keleti Andrea, Szirtes Tamás, Esztergályos Cecília, Tihanyi Ákos összetételű zsűri Tóth Gabiéknak adta a legtöbb pontot, míg Györfi Páléknak a legkevesebbet. Aztán jöttek a nézők szavazatai és Dundikáék búcsúztak. Az első fordulóban Bálint Antónia és Angyal András esett ki.

Blogunk az előttünk álló héten fotókkal, videókkal, háttér információkkal és elemzésekkel jelentkezik a tanc.hu -val karöltve, amely a szakmai partnerünk.

-bányász-

Fotó: Fiala Gábor

1 Tovább

Bálint Antóniáék a parkett szélén szurkolnak este

Az első fordulóban kiesett Bálint Antónia, Angyal András kettős ott lesz a Szombat esti láz ma esti, második adásban. Angyal András a szombatestilaz.postr.hu-nak elmondta, hogy nagyon jó a csapatszellem a műsorban, és nagyon szorítanak a többieknek. „Ott fogunk szurkolni a parkett szélén mindenkinek. Összekovácsolódott ez a banda többször voltunk együtt bulizni is. Mindenki nagyon empatikusan viselkedett velünk a kiesés után, vigasztalták Antóniát, jó fejek voltak. Remélem, hogy mindenki kihozza magából a maximumot szombat este, rajtunk nem múlik majd. Mindegyikőjüknek szurkolni fogunk” – mondta Angyal András.

Amit ma este párosoktól láthatunk az RTL II-es csatornán 20 órától, az az angol keringő és a jive.

Egy kis kedvcsináló:

 

Fotó: RTL II/Sajtóklub

  

0 Tovább

Györfi ötletel és telefonál

A Györfi Pál, Práger Kitty páros produkcióinak összerakásakor az Országos Mentőszolgálat szóvivője is maximálisan odateszi magát, és lelkiismeretesen készül az adásokra. Pedig Györfinek egyáltalán nem olyan a hivatása, hogy délután négykor szögre akaszthatja a piros dzsekit, és békén hagyják másnap reggel 8-ig. „Gyakran az edzőteremben, a koreográfiák összeállítása, és gyakorlása közben is megszólal a telefonja, ilyenkor leállunk, és előbújik belőle a szóvivő” – meséli Práger Kitty.

„A partnerem nagyon precíz ember,  és kreatív is. A szamba koreónál is, meg annál a jive-nál is, amit szombaton adunk elő, több jó ötlettel rukkolt elő. Igyekeztem a többségét beépíteni. Egyébként, ha már a jelzőknél tartunk, azt kell mondjam, hogy vicces is. Egyedi humora van, amikor ezt az arcát mutatja, akkor sehol nincs az a piros dzsekis ember, aki komolyan összegez egy-egy balesetet a kamerák előtt.” – mutatta be röviden táncpartnerét a profi versenyző.

A Györfi Pál - Práger Kitty duó hivatalos facebook oldaláért kattintson ide!

 Fotó: RTL II/Sajtóklub

Blogunk igyekszik minél több infóval, elemzéssel szolgálni a tanc.hu -val karöltve, amely a szakmai partnerünk.

0 Tovább

Szilveszter keringőre készül…

Szilveszter gazda quadozással hangolódott a Szombat esti láz első adására. „A csütörtöki kamerapróba annyira pocsékul sikerült, hogy nem lehet azt elmondani” – meséli Molnár Andrea, aki Szilveszter gazda párja a műsorban. A rossz főpróba után Szilveszter azonban úgy gondolta, hogy hazamegy, és Tiszajenőn egy quaddal bejárja birtoka egy részét, és így készül a szambára… 

…közben kitisztult a feje, és sikerült ráhangolódnia a műsorra. A szambában aztán a tőle lehető legjobbat hozta ki magából. „Nem egyszerű. Gondoljunk csak bele: egy olyan embert próbálok megtanítani táncolni, akinek korábban semmilyen kapcsolata nem volt a parkettel. Ennek fényében nagyon büszke vagyok Szilveszterre. Gőzerővel készülünk a második fordulóra, és köszönjük a közönség eddigi támogatását. Az előttünk álló szombaton is számítunk rájuk, amikor angol keringőt adunk elő.” – mondta a táncos, aki az előző Szombat esti lázban megszerezte a végső győzelmet Katus Attilával.

Az előttünk álló adásban a párosok angol keringőt, és jive-ot fognak táncolni.

 

 Fotó: RTL II/Sajtóklub

Blogunk igyekszik minél több infóval, elemzéssel szolgálni a tanc.hu -val karöltve, amely a szakmai partnerünk.

0 Tovább

Iringó: Éjjel is edzünk!

Istenes Bence és Südi Iringó semmit sem bíz a véletlenre. A páros minden lehetőséget kihasznál arra, hogy próbáljon. „Ha kell, és úgy jön ki a lépés, akkor késő este is bevonulunk az edzőterembe, és éjszakába nyúló edzéseken tökéletesítjük a koreográfiákat” – meséli a blogunknak Südi Iringó.

Egyetértés 

Az RTL II-es csatornán látható műsor a Szombat esti láz első adásában mindegyik páros szambát táncolt. „Szombatra mi egy olyan táncot kaptunk, ami nagyon lendületes, pörgős, fiatalos, ez a jive. Bízom benne, hogy a koreográfiánk tetszeni fog a nézőknek és a zsűrinek. A korábbi Szombat esti lázban azt a kritikát kaptam, hogy akkor nem volt elég jive-os a produkció. Most nagyon igyekeztem. Bencével hamar megtaláltuk a közös hangot, és úgy gondolom, hogy jól tudunk együtt dolgozni” – tette hozzá a csinos táncművész, aki negyedszer vesz részt a műsorban. Korábban Hajas László, Somló Tamás, és Stohl András oldalán is táncolt.

Szamba

Blogunk igyekszik minél több infóval, elemzéssel szolgálni a tanc.hu -val karöltve, amely a szakmai partnerünk.

Fotók: RTL II/Sajtóklub

1 Tovább

Izabella kifejezetten tehetséges…

A Szombat esti láz negyedik szériáját nagyon várták már Magyarországon. Erről egyértelműen árulkodnak a nézettségi mutatók is. Ilyenkor természetesen a táncos szakma is árgus szemekkel nézi műsort. A Szombat esti láz blogon rendszeresen megszólaltatunk táncművészeket, akik adott esetben segítenek abban, hogy megértsünk egy-egy produkciót…

Első szakértőnk Vörös Péter, kifejezetten szórakoztatónak találta az első fordulót.

Vörös Péter a Bolero Táncsport Egyesület alapítója, vezetője. Versenytánc tréner, koreográfus, pontozóbíró és fitnesz edző. Vác Önkormányzata által háromszor kitüntetett edző.

 

„A mostani csapat egy nagyon jó közösségnek, egy vidám, pozitív társaságnak tűnik. Egy ilyen műsorban szerintem az üzenet is fontos, amit egy-egy pár meg tud fogalmazni a táncán keresztül. Jónak tartom, hogy nem a táncos versengés került előtérbe, hanem a hangulat, a szórakoztatás.Sok pillanatát tudtam élvezni az előadásoknak. Cseh-Szakál Tibi és Varga Izabella például nagyon dinamikus, robbanékony volt. A köztük lévő együttműködés imponáló. Izabella kifejezetten tehetséges a műfajunkhoz. Tóth Gabi és Markó Robi a táncban is maximalista, és pozitív módon őrült. Igényes volt a koreográfia és annak megvalósítása is. Győrfi Pál és Práger Kitty tánca kedves, vidám és ötletes produkció volt, ugyanezt Szilveszter gazda és Molnár Andi táncáról is el lehet mondani. Minden tiszteletet és elismerést megérdemel minden szereplő, de Szilveszter gazda és Győrfi Pál különösen. Nem színpadi emberek, mégis élvezetes volt a jelenlétük a tánctéren. Sajnálom, hogy Toncsi és Andris kiesett, de a nézők így döntöttek. Nekem összességében tetszett az első adás, azért is mert a szamba a kedvenc táncom...”

Fotó: RTL II/Sajtóklub

Blogunk igyekszik minél több infóval, elemzéssel szolgálni a tanc.hu -val karöltve, amely a szakmai partnerünk.

3 Tovább

Szamba-t esti videók és fotók

Újraélesztés, szamba, könnyek, na és persze Szilveszter gazda. Fotókat és videókat gyűjtöttünk össze a Szombat esti láz 4. szériájának első adásából.

Bálint Antónia és Angyal András

Gazda szamba

Iringó és Bence

Mimika

Vastagék a kör közepén

IzaBELLA

Rezgett a léc

Újraélesztés

Fotó: RTL II/Sajtóklub

0 Tovább

Zokogva búcsúzott Bálint Antónia

Csak egy adás és egy tánc jutott a Bálint Antónia-Angyal András párosnak. A duó a zsűri, és a nézők összetett szavazatai alapján befejezte a szereplését a Szombat esti lázban. Az eredményhirdetés után az egykori szépségkirálynő vigasztalhatatlan volt, és sírva vette tudomásul, hogy ők csak a szambát mutathatták be…  

A Szombat esti láz első adásában mindenkinek szambáznia kellett. Az RTL II-es csatorna nézői láthattak kifejezetten jó koreográfiákat, de voltak ’korszakalkotó’ megmozdulások, amelyekre sokáig fogunk emlékezni. Az RTL az X-Faktoros nagyágyúit is bevetette: Muri Enikő és Oláh Gergő énekelte a szamba számokat.

Bálint Antóniáéknak nem volt könnyű dolguk, hiszen elsőként léptek parkettre, a zsűrinek még nem volt viszonyítási alapja, így fordulhatott elő, hogy ők kapták a második legkisebb pontszámot. A nézők szavazását Dundika és Mészáros Máté várhatta az utolsó helyről. A zsűritől Varga Izabella és Cseh-Szakál Tibor kapta a legmagasabb pontszámot, nem érdemtelenül. A Barátok közt Nórája hatalmas energiával táncolta végig a szambát egy meglehetősen merész ruhában. Vastag Csaba és Mármarosi Tünde az egyik legjobb produkcióval rukkolt elő, de nem vallott szégyent Istenes Bence és Südi Iringó, valamint Tóth Gabi és Markó Róbert sem.

Az első este két hőse kétségkívül Györfi Pál, és Szilveszter gazda volt. Megjegyeznénk, hogy frappánsan megkoreografálták ennek a két párosnak a szambáját. Elsősorban a humorra és a jó értelemben vett esetlenségre építettek. Práger Kitty és Molnár Andi emberfeletti munkája beérett és egy-egy szerethető szambával mentek tovább.

 

Szombat esti láz, 4. széria, 1. adás

 

Kiesett:

 

- Bálint Antónia és Angyal András (rutinos Szombat esti fazon, korábban – többek között – Udvaros Dorottyával táncolt)

 

Továbbjutott:

 

- Györfi Pál és Práger Kitti (Gönczi Gábor volt partnere)

 

- Varga Izabella és Cseh Szakál Tibor (Gáspár Beával láthattuk az előző évadban)

 

- Vastag Csaba és Mármarosi Tünde (Szombat esti újonc, amúgy jól ismert a Vastag családban, hiszen Csaba testvérének, Tamásnak a szerelme)

 

- Szilveszter gazda és Molnár Andrea (Legutóbb fintesz-modell világbajnokságon bronzérmet szerzett, az előző évadot Katus Attilával pedig megnyerte)

 

- Istenes Bence és Südi Iringó (Az első három szériában is láthattuk Hajas László, Somló Tamás, később Stohl András oldalán)

 

- Tóth Gabi és Markó Robi (Most érkezett haza a UK Openről, az előző szériákban is táncolt – többek között – Kovács Ágnest próbálta táncra bírni)

 

- Dundika és Mészáros Máté (Szombat esti újonc)

Blogunk igyekszik minél több infóval, elemzéssel szolgálni a tanc.hu -val karöltve, amely a szakmai partnerünk.

Fotó: Fiala Gábor

5 Tovább

Jööön...!

Ma este megkezdődik a Szombat esti láz negyedik sorozata az RTL II-es csatornán. Blogunk igyekszik minél több infóval, elemzéssel szolgálni a tanc.hu -val karöltve, amely a szakmai partnerünk. Kezdés: 20:00.

A párosok:

- Bálint Antónia és Angyal András (rutinos Szombat esti fazon, korábban – többek között – Udvaros Dorottyával táncolt)

- Györfi Pál és Práger Kitti (Gönczi Gábor volt partnere)

- Varga Izabella és Cseh Szakál Tibor (Gáspár Beával láthattuk az előző évadban)

- Vastag Csaba és Mármarosi Tünde (Szombat esti újonc, amúgy jól ismert a Vastag családban, hiszen Csaba testvérének, Tamásnak a szerelme)

- Szilveszter gazda és Molnár Andrea (Legutóbb fintesz-modell világbajnokságon bronzérmet szerzett, az előző évadot Katus Attilával pedig megnyerte)

- Istenes Bence és Südi Iringó (Az első három szériában is láthattuk Hajas László, Somló Tamás, később Stohl András oldalán)

- Tóth Gabi és Markó Robi (Most érkezett haza a UK Openről, az előző szériákban is táncolt – többek között – Kovács Ágnest próbálta táncra bírni)

- Dundika és Mészáros Máté (Szombat esti újonc)

A műsort Lilu és Csonka András vezeti, míg a zsűriben Esztergályos Cecília, Szirtes Tamás, Keleti Andi, és Tihanyi Ákos kapott helyet.

0 Tovább

Tóth Gabi elsírta magát a próbán

A Szombat esti lázra készülő énekes szerint sok hasonlóság van a tánc és az éneklés között. Tóth Gabi a Fókusz riporterének elmondta: volt olyan, hogy annyira átélte a táncot, hogy elsírta magát a próbán. Tóth Gabi Markó Róberttel fog táncolni a március 9-én kezdődő műsorban.

0 Tovább

SzombatEstiLáz

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek