Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Szilveszter keringőre készül…

Szilveszter gazda quadozással hangolódott a Szombat esti láz első adására. „A csütörtöki kamerapróba annyira pocsékul sikerült, hogy nem lehet azt elmondani” – meséli Molnár Andrea, aki Szilveszter gazda párja a műsorban. A rossz főpróba után Szilveszter azonban úgy gondolta, hogy hazamegy, és Tiszajenőn egy quaddal bejárja birtoka egy részét, és így készül a szambára… 

…közben kitisztult a feje, és sikerült ráhangolódnia a műsorra. A szambában aztán a tőle lehető legjobbat hozta ki magából. „Nem egyszerű. Gondoljunk csak bele: egy olyan embert próbálok megtanítani táncolni, akinek korábban semmilyen kapcsolata nem volt a parkettel. Ennek fényében nagyon büszke vagyok Szilveszterre. Gőzerővel készülünk a második fordulóra, és köszönjük a közönség eddigi támogatását. Az előttünk álló szombaton is számítunk rájuk, amikor angol keringőt adunk elő.” – mondta a táncos, aki az előző Szombat esti lázban megszerezte a végső győzelmet Katus Attilával.

Az előttünk álló adásban a párosok angol keringőt, és jive-ot fognak táncolni.

 

 Fotó: RTL II/Sajtóklub

Blogunk igyekszik minél több infóval, elemzéssel szolgálni a tanc.hu -val karöltve, amely a szakmai partnerünk.

0 Tovább

Szilveszter quadozott a táncpartnerével

Szilveszter gazda hazai pályán sokkal magabiztosabb. A Szombat esti lázra készülő Szilveszter-Molnár Andi páros legutóbb a gazda tiszajenői rezidenciáján találkozott, ahol a táncosok felpattantak egy quadra is. Szilveszter gazda egy kis bemutatót tartott a járművel, remélhetőleg a parkettre is hasonló magabiztossággal vezeti majd partnerét. A teher nem kicsi,  mivel Molnár Andi - ha úgy tetszik - címvédőként indul a március 9-én kezdődő műsorban, hiszen az előző szériát Katus Attilával megnyerte. A Szombat esti láz az RTL II-es csatornán lesz látható.

 

0 Tovább

SzombatEstiLáz

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek